20 347

A jeltáncoló Dalok a szemnek

Napsugár Anna az ország, sőt a világ első zenei jeltáncművésze. A fellépései során ismert dalok szövegét táncolja el hallássérülteknek és épeknek egyaránt. A jeltánc nemcsak művészet, terápia is, mellyel még súlyos testi, szellemi fogyatékkal élő embereket is elindítottak a fejlődés útján.
Pár hete a Duna Palotában adott koncertet, a bevételt a Göllesz-ösztöndíj programnak ajánlotta fel. Hogy sikerült a fellépés, összegyűlt a tervezett adomány?

– Sajnos nem jött be a várt összeg, mert sokan betegség miatt nem tudtak eljönni. Mi azonban nagyon örülünk annak, hogy akik ott voltak a koncerten, nagyon jól érezték magukat. Délután négy órakor kezdtünk, és este hétkor alig tudtuk befejezni a koncertet, mert mindig visszatapsoltak minket a színpadra. Tehát nem keseredtünk el, ősszel egy újabb koncertet szervezünk, a bevételt szintén jótékonyságra ajánlottuk fel.

A zenei jeltánc már hivatalosan is bejegyzett művészeti ág, de gondolom, az indulásnál nem sejtette, hogy ilyen messzire jut ez az ötlet.

– Tizenhat éve született meg a jeltánc ötlete, kezdetben daloló kezeknek hívtam. Komáromi István és a Pa-Dö-Dő zenekar voltak az elsők, akik értékelték ezt a műfajt, meghívtak a koncertjeikre, hogy eltáncoljam a dalaikat. Rajtuk keresztül kerültem kapcsolatba Kaszás Péter zeneszerzővel, aki nagyon sokat segített a dalaival. Felkarolt, elkezdtük járni az országot, már nagyobb rendezvényeken is felléptünk. Elkezdtem kidolgozni a koreográfiákat, és megszületett a jeltánc kifejezés is. A komolyabb fellépések azonban a szabályok szerint szakvizsga- kötelesek. Ezért felkerestük az Országos Szórakoztató Zenei Központot, ahol több előadásomat is megnézték, majd behívtak vizsgázni. Ezzel egy teljesen új művészeti ág született, a zenei jeltánc.

Sokaknak elsőre talán furcsának tűnhet a művészete. Mit jelent ez a fogyatékkal élő emberek számára?

– A zenének nagyon komoly szerepe van a sérült emberek fejlődésében, rehabilitációjában. Lehet, hogy a jeltánc elsőre idétlennek látszik egy ép embernek, de a fogyatékkal élőknek, a hallássérülteknek óriási élmény egy ilyen koncert. Őket ugyanis nehéz kimozdítani, magányosan élnek egy néma világban. A jeltáncnak ebből a szempontból terápiás jellege is van. Előfordult már, hogy egy súlyos értelmi fogyatékos ember a jeltánc-foglalkozások hatására elkezdett jelnyelvvel kommunikálni.

Ezek szerint a jeltánc, bár sokkal több, mint a jelnyelvi tolmácsolás, mégis abból építkezik. Milyen eltérések vannak a kettő között?

– Kezdetben én is egyfajta tükörfordítással jeleltem el a dalokat. Aztán mégis inkább elindultam a művészet irányába: ismerem az összes táncelemet, ezeket beleszőttem a jeltáncba. Ugyanis azt is vissza akartam adni a közönségnek, mit takarhat egy adott dal szövege, mi lehet a mélyebb üzenete. Ezzel szemben a hivatalos jel-nyelvi tolmácsoknak érzések nélkül kell továbbadniuk a szöveget, hogy a hallásérült emberek maguk alakítsák ki a véleményüket. Én a mimikával, a gesztusokkal próbálom ezt átadni.

Mindezek mellett számomra furcsa volt, hogy a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége hivatalosan is elhatárolódott a munkásságától. Miért?

– Amikor megkerestük a szövetséget, egy jeltánc-terápiás foglalkozást akartunk indítani. Először azt mondták, a hallássérült embereknek nincs szükségük ilyesmire. Ekkor azonban a szövetség tagjai rendszeresen jártak a fellépéseinkre. Végül talán a SINOSZ is rájött, hogy van erre igény, de mégsem akarták, hogy ezt én kezdjem el.

Göllesz

A Göllesz Viktor Ösztöndíj célja az értelmi fogyatékos fiatalok kiemelkedő képességeinek elismerése és továbbfejlesztése.

- 14–35 év közötti értelmi fogyatékos fiatalok pályázhatnak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a munkában, a tanulásban, valamely sportágban vagy művészeti ágban.

Forrás: metropol.hu

Felhívás

 
Kérjük, támogassa törekvéseinket adója 1%-ával! Adószámunk: 18181287-1-42

Elkezdődött a szoftveres gyorsírás tanulása

hírlevél

a Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete hírlevele