2007. május elseje óta a hallássérült személyek utazási kedvezménye helyközi utazásnál 90%, helyi utazás igénybevétele esetén 100%-ra változott. Ez egy nagyon nagy lépés, mindazok számára , akik hallássérülésük miatt munkalehetőségük és megélhetésük korlátozott.
Ennek az utazási kedvezménynek van egy ajándéka, mégpedig, hogy kisérőt vihetünk magunkkal ezzel a kedvezménnyel. Igenám, de kit vigyünk magunk magunkkal? A siket emberek általában a tolmácsukat viszik. A nagyothallók családtagjukat, barátjukat. De ilyenkor kik az igazi barátok.
Vannak olyan emberek, akik egyenesen erre a lehetőségre hajtanak a hallássérült ismerőseiknél. Felajánlkoznak kisérőnek, de csak azért, hogy ingyen utazhassanak. Nekik ez megéri. A hallássérültnek azonban ilyen barát nem kell, nincs rá szüksége. Hiszen, ha bajba kerül, egy ilyen barátra nem számíthat.
Vannak érdekes esetek. Egy pszihésen kicsit problémás hölgy ismerősöm munkahelymegtartása nem éppen sikeres. Pontosabban, egyenesen tragikus. Nem buta, csak hát valami nagyon nem megy nála és bár szerinte mindig más a hibás, valahogy érezni (és szerintem Ő is érzi), hogy a probléma kulcsa, csak ő lehet.
Ő mellé hozzá kell képzelni egy számára nagyszerü segítőt, egy idősebb úriembert aki egyedül van, és amolyan békés, de határozott egyéniségével felügyeli eme hölgy szeleburdiságát, aki csak ide-oda, de rohan. Ennek az emberünknek időskori halláskárodása van, mely következtében SINOSZ tag lett és így hozzájutott a kedvezményes utazási lehetőséghez. Az éppen (volt vagy leendő)) munkanélküli hölgyismerősünk azóta rettentően boldog, mert hogy ő kisérheti. Ez úgy néz ki, hogy egy-egy alkalommal megkéri, hogy kisérje el elöször az egyik, majd a másik, majd a harmadik... ismerőséhez, barátnőjéhez. Ha emberünk ebbe belemegy (nem mindig hagyja (szerencsére)), akkor végig kiséri a hölgyet mindenhova. Csak, hogy ingyen utazhasson. Elkiséri őt a Balatonra is, majd emberünk dolga lévén hazatér. Aztán rendelésre újból levonul, leendő kisérőjéért. Elvégre, addig nincs egyedül ő sem.
Időnként baráti látogatáson nálunk is megjelennek, egymást kisérve. Aztán egyszer a hölgyet, meg kértük, hogy legközelebb jöjjön egyedül, nem kell mindig hozni a kisérőjét. Nem azért szóltunk neki, hogy nem kedveljük a bácsit, szósincs róla. Csak hát mi átlátunk a dolgokon és nemigen türjük e játékot (erkölcsi okokból). Kedves ismerősünk azóta sem járt nálunk, de szerintem nemigazán fogja fel a helyzetet.
Kívánom őneki, hogy egyszer legalább érezze át a problémáinak lényegét. Érezze, hogy ő sok mindenre képes, de csak, akkor ha saját útját járja, saját erejéből. Baráti körének tartalék ereje folyamatosan fogy, és mindenkinek a saját gondja nagyobb, mint az ővé.

Én egyébként még nem utaztam kisérővel. Viszont finoman jeleztem ismerőseimnek, hogy bárhová szívesen elmegyek velük, de azt nem szeretném, hogy a helyzetemet kihasználják.

Szívesen várom a véleményeket ezzel kapcsolatban.