Már január 2-a van, 2010-ben! szomszédolunk, boldog új évet kívánva. Van akihez már nem mehetünk. Nagyon szerettük Zseni nénit, az egyik szomszédunkat. Mikor megismertük, akkor csodálkozva néztünk rá, kitűnően jelelve válaszolt nekünk. Észrevette, hogy hallássérültek vagyunk. Ő siket szülők gyermekeként, a legidősebb volt a négy testvér közül. Az ablakunk előtt láttuk, hogy a budapesti sorstársaink mennek hozzá látogatóba. De, többnyire segítséget kérve Zseni nénihez. Akik főleg idősebb emberek ötven év felettiek. Ők jól ismerték Zseni nénit, hiszen számukra fiatalkori barátaik lánya volt. Zseni néni úgy járt el a SINOSZ Benczúr utcai székházába, mint az otthonba. Gyermekkora óta. Odajártak a siketek, és ott egymás barátaikként töltötték el estéiket. Gyermekeik ott nevelkedtek, kinek siket, vagy nagyothalló, kinek jól halló gyermekei voltak. Zseni néni megbízhatóbb volt sok jelnyelvi tolmácsnál. Amikor 2000-ik év után divat lett jelnyelvi tolmácshoz menni, hogy segítsen ügyes bajos dolgaikat intézni, az idősebbek továbbra is Zseni nénihez jöttek. Mert milyen volt Zseni? megértő empatikus, kiválóan jelelve segített. Nem élt vissza a siket ember kiszolgáltatottságával. Megtartotta a tőlük, értük kapott információkat, nem fecsegte ki másoknak. Mindenkinek a mentora volt. A Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete alapító tagja. Sokat segített éveken át, a megalakulástól, az egyesület pályázataiban, a kapcsolattartásban. Mindannyian hálásan gondolunk rá. Sajnos, Zseni néni az elmúlt hónapokban nagy bánatával nem tudott egyedül küzdeni... elment Misi után... Isten adjon neki békét és megnyugvást!