18 131

A HARKE köszönete a Pannonnak

A HARKE a Pannon karácsonyi ajándékának köszönhetően egy régi álom megvalósításának a befejezését tervezi az elkövetkező hónapokban. A Pannon társadalmi befektetéseinek fontos elemét képezi a karácsonyi ajándékozás. A mobilcég immár évek óta jótékony célra fordítja azt az összeget, amelyet ügyfelei, partnerei karácsonyi ajándékára szánna.

Az idei évben a 25 millió forintot kitevő adományt a Pannon a Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete (HARKE) számára ajánlotta fel. A 2003. október 17-én alakult közhasznú egyesület a szolgáltatások fejlesztését tűzte ki célul.

"A Pannonnál fizikai környezetünk akadálymentesítésén túl szolgáltatásainkhoz, szakterületünkhöz kapcsolódva a kommunikáció akadálymentesítését is kiemelten fontosnak tartjuk. A HARKE támogatásával is erre szeretnénk a társadalom figyelmét felhívni" – mondta el Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgatója, az átadás sajtótájékoztatón, 2008. december 15-én, Budapesten.

A HARKE tagok, és hallássérült barátai számára sokat jelent az adomány. Egy korábban már megvásárolt európai uniós projektből (EQUAL IT-mentor) megvásároltuk az Eclipse szoftvert. Az eddigi források a szoftver megismerésére és kezdeti használatának tanulásához adtak lehetőséget. A Pannon támogatása lehetővé teszi a szoftver magyar nyelvi szabályainak teljes beépítését, és a szoftverhasználat tesztelését. Az ezzel a szoftverrel napi munka szintjén foglalkozó személyek ezt használni tudják néhány hónap után. Augusztusra, reméljük, sikerül a szoftvert a magyar nyelv szabályaival kidolgozott állapotban folyamatosan használni. Az ezt megtanuló személy a hallássérültek számára jó minőségű írótolmácsolást vállal, és a televíziós műsorok élő adásai is elérhetőek lehetnek. Segítségünkre lesz az oktatás és a mindennapi ügyintézés terén is.

A mostani adományozás szorosan kapcsolódik az idei e-Befogadás évéhez, melynek célja a digitális felzárkóztatás elősegítése.

KÖSZÖNJÜK A PANNONNAK A LEHETŐSÉGET.

A HARKE TAGJAI ÉS HALLÁSSÉRÜLT BARÁTAI

Sajtóforrások:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


Galéria

Felhívás

 
Kérjük, támogassa törekvéseinket adója 1%-ával! Adószámunk: 18181287-1-42

Elkezdődött a szoftveres gyorsírás tanulása

hírlevél

a Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete hírlevele